ESN Nyíregyháza

Az Erasmus Student Network (ESN) - ahogy nevében is rejlik – egy olyan hallgatókból álló közösség, ami a nemzetközi hallgatói mobilitás egyik szereplője. A szervezet több mint 30 éve, több mint 40 országban van jelen. A szervezet a nemzetközi munkatársai által van koordinálva és működtetve. Ezt követi az országoson szint, mely közvetlen kapcsolatban áll a helyi szekciókkal. Ezeken a szinteken önkéntes alapon működik a szervezet.

A közösség azért dolgozik, hogy egy rugalmasabb oktatási környezetet teremtsen a hallgatói mobilitási programok támogatásával, fejlesztésével. Emellett interkulturális élményt nyújt azoknak, akik nem tudnak részt venni külföldi mobilitáson („Erasmus at home”).

Egyik legfőbb célunk, hogy a beérkező nemzetközi hallgatók beilleszkedését elősegítsük, támogassuk, az ő érdekükben járunk el. Az igényeiket és jogaikat képviseljük mind a helyi, mind a felsőbb szinteken. Emellett a helyi hallgatóknak hasznos, naprakész tájékoztatást tudunk nyújtani a nemzetközi öszöndíjprogramokról és támogatjuk, motiváljuk a külföldi kiutazásokat.

A folyamatosan növekvő hallgatói létszámnak köszönhetően Nyíregyházán is megszületett az igény egy olyan lelkes hallgatókból álló csapatra, akik szeretnének segíteni a beérkező hallgatóknak jobban megismerni Nyíregyházát, a magyar kultúrát és készek életre szóló barátságokat kötni más anyanyelvűekkel!

2019 novembere óta vagyunk része az ESN Hungary-nek, 2020 novembere óta pedig teljes jogú tagjai, a nemzetközi elnökség által is validálva.

Kis létszámú egyetem révén családias hangulatú, otthonos intézmény vagyunk egy Budapesttől távol lévő vidéki városban. Ezekkel a kihívásokkal vagy éppen előnyökkel szeretnénk második otthont teremteni a külföldi hallgatóinknak, akik időszakos tartózkodásuk alatt akkor érzik magukat biztonságban, ha számíthatnak ránk.

Aki vett már részt külföldi mobilitási programban (például Erasmus+, Campus Mundi), az tudja, milyen sokat ér, ha a fogadó intézmény odafigyel a nemzetközi hallgatóira, eseményeket, rendezvényeket szervez nekik, bevonja őket a mindennapi véráramba.

Az elmúlt évek alatt számos kirándulást, társasjáték-, főzőestet és egyebeket szerveztünk a nemzetközi barátainknak. Szeretnénk a jövőben is hozzájárulni ahhoz, hogy a Nyíregyházi Egyetem, Magyarország egy kedvelt nemzetközi célpont legyen, hiszen az itt tanulók számíthatnak ránk és integrálni tudjuk őket úgy a környezetbe, hogy a magyar hallgatóink is motiváltak legyenek egy külföldi útra.

ESN Nyíregyháza facebook oldal megtalálható ITT