A Nyíregyházi Egyetem rektora, Dr. Szabó György 2023. november 21-én kolumbiai vendégeket fogadott az intézményben. A Puerto Boyacá kikötővárosának frissen megválasztott polgármesteréből és önkormányzati tisztviselőiből álló 4 fős delegáció az intézménylátogatás során átfogó képet kapott a Nyíregyházi Egyetemen folyó oktatási, kutatási és szolgáltatási tevékenységekről, kiemelten az intézmény angol nyelven elérhető képzéskínálatáról, valamint az ösztöndíjprogramok nyújtotta lehetőségekről.
Tovább bővültek a Nyíregyházi Egyetem nemzetközi partnerségi kapcsolatai.
2023. november 27-én, hétfőn az intézménybe látogattak a kínai Zaozhuang Egyetem képviselői, ahol a jövőbeni együttműködési lehetőségekről tárgyaltak az egyetem vezetőivel.
A megbeszélésen együttműködési megállapodás aláírására is sor került.
2023. november 20-án Budapesten került megrendezésre a Stipendium Hungaricum SH köszöntő rendezvénye és Hallgatói Kiválósági Díjátadó ünnepsége. Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Helyettes Államtitkára és Dobos Gábor, a Tempus Közalapítvány nemzetközi felsőoktatási fejlesztési igazgatójával együtt köszöntötte és gratulált a Nyíregyházi Egyetem kiválósági díjban részesülő ösztöndíjasainak.
Logisztikai társasjáték versenyt szerveztünk 2023. november 16-án az Erasmus+ room-ban.
A PROFI-T-ABILITY a piacon egyedülálló társasjáték, amelynek köszönhetően élményalapú kapcsolatokat lehet teremteni a vállalatok, az iskolai intézmények és a diákok között.
A diákok számára nagy élményt jelentett, hogy megtudhatták, hogyan működik egy cég raktárainak rakodása és termékeinek piaci árazása.
A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda és a Zenei Intézet szervezésében 2023. október 16. és 20. között Choral Music, Choral Conducting témakörben Blended Intensive Programme (BIP) házigazdája volt a Zenei Intézet.
Immár hagyomány, hogy a Nyíregyházi Egyetem ünnepélyes keretek között köszönti az intézményben tanuló külföldi hallgatókat. Az idei tanévben 2023. október 24-én a B épület Nagyelőadó termében került sor az eseményre, ahol Dr.
2023. október 11-12-én a hallgatók másodjára Szlovákiába, Nyíregyháza testvérvárosába, Eperjesre (Presov) utaztak.
2023. október 13-án került megrendezésre a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda és a LEGO Education Innovation Studio közös szervezésében a Nyíregyházi Egyetem legfrissebb Erasmus+ Mobility Café rendezvénye. Előadást tartottak a LEGO Studió trénerei, Szabó József Mihály, Jánvári Miriam és Dr. Nagy Balázs, a szeptemberben megvalósult Erasmus+ útjukról, aminek keretében a Dániában, Billundba jártak és ahol a LEGO központ vezetői személyesen tárgyaltak velük.
2023. október 10-én a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda munkatársai, a Nyíregyházi Egyetem külföldi hallgatóival közösen tokaji biciklitúrán vettek részt. A túra az Erasmus+ Days nemzetközi Erasmus+ ösztöndíjakat népszerűsítő programsorozat részeként valósult meg.